Rólam
Ahogy én látom őt
Frank Édua tollából
Nati Ő egy jó barát és azon ritka egyedek egyike, akiket ma "jó embernek" titulálunk. Tudom, hogy egy művész bemutatását nem éppen ezekkel a jelzőkkel szokás kezdeni, én most mégis így teszek, felhívva arra a figyelmet, hogy mindent, amit teszünk, amiért naponta felkelünk és élünk, az emberi mivoltunk határozza meg.
Emberiesség, hitelesség. Ezek nagyon fontosak. Fontos ez a művészetben is, mondhatni ez a művész fokmérője. Rajzolhatunk ugyanis szépet, lehet jó egy nézőpont, koncepció, de ha abban nincsen semmi hiteles, semmi személyes a művésztől, akkor az mit sem ér. Egy kép esetén persze lehetnek olyanok, akik a fal színe, szoba hangulata alapján választanak, de kötve hiszem, hogy ez minősítené az alkotót művésszé.
Nati művész. Ő festőművész. Mondom ezt úgy, hogy fenntartom korábban tett állításomat. Hogy ő miért olyan különleges? Mondanám: "Nézd meg a képeit", de mivel nem akarom ilyen egyszerűen megoldani a feladatom, megpróbálom őt úgy bemutatni, hogy ne csak a képek, hanem a szavaim is bizonyítékul szolgálják kijelentésemet.
Natit már gyerekkorom óta ismerem. Egy iskolába jártunk, és mivel ez amolyan művészi jellegű iskola is volt egyben, a rajzolás iránti szenvedélyünkre is hamar fény derült. Én nem lettem festőművész, mert mást tartogatott számomra az élet, ő viszont kitartott. Furcsa volt ez nekem eleinte, hiszen a pályaválasztás nagy kérdéseire reagálva ő csak ennyit mondott: festő leszek. Furcsa ilyen kijelentéssel találkozni, különösen egy olyan világban, ahol a pénznek szaga van, ahol mindenki úgy orientálja szakmája megválasztását, hogy a lehető legtöbb pénzt megkeresse általa. Őt ez nem érdekelte, Nati mindenáron festeni akart, de úgy, hogy megtanulja hozzá az alapokat.
Rögös utat járt. Tanulmányait Kishonthy Jenőnél kezdte, aki Nati anyukájának aggódó kérdésére, hogy van-e értelme lányának festőnek tanulnia, azt válaszolta: "nem reménytelen". Ő később nyugtázva magában, hogy tehetséges tanítványt választott, megtanította Nati számára az alapokat, melyre aztán a szarvasi, szombathelyi és kaposvári főiskolák oktatásiból továbbépítkezett. Hogy mi ezen a rögös út? Nos, ez a sok iskola nem a tudás iránti csillapíthatatlan szomja miatt, hanem a képzések megszűnése miatt adódott. Az évfolyamok elindultak, csak épp' befejezni nem lehetett őket, többször is újabb iskolát kellett keresnie. Más feladta volna, ő nem. 2008-ban végzett.
A nehézségek ellenére, Nati mára festőművész lett. Van mögötte pár kiállítás, élettapasztalat, de ami még ennél is fontosabb: számos képterve, ami megalkotásra vár. Az alkotás persze embert próbáló feladat, mert úgy kell azt elkészíteni, hogy az saját gondolataink tükre legyen, és mikor az tökéletes, el is kell tudnunk válni tőlük. Nati nem magának alkot, ő nekünk fest. Alkot, hiszen képes rá és hisz abban, hogy ki alkotni tud, annak egyben ez is a kötelessége. A festőművésznek festenie kell, mert kell az, hogy színesebbé, értékesebbé tegye ezt a világot. Legyen ez az út akármilyen küzdelmes is, Nati akkor se fog másként tenni, mint festeni és képeket készíteni. Ő ezért hiteles, a művészete pedig egyedi és különleges. Tiszta szívemből kívánom, hogy ezt más is meglássa benne és váljon sikeres művésszé.
